A mai nap szinopszisa:

1,5 óra odaút, 1,5 óra várakozás, 3 perc vizsgálat, 1,5 óra hazaút.

Na jó, annyi hozadéka volt még a látogatásnak, hogy felkerestem az ortopédiai osztályt is, találkoztam Annával, aki örök, amúgy pedig a mindenes az osztályon. A folyosón téblábolva hallottam Domán kiszűrődő hangját is, bár most személyesen nem találkoztam vele. Amúgy meg egy nyugodt kis osztálynak tűnik, csönd volt.... (Hullaszag hál'istennek nem :D) Kaptam néhány parktikus tanácsot, pl  hozzak evőeszközt, mer az szükséges...

Az aneszteziológián szerettek volna egy EKG-t csináltatni, mire mondtam, hogy azt egy hete én már lerendeztem, amit nagy örömmel fogadtak. A doktornő is feltette a kérdést, hogy ilyen fiatalon miért kell nekem ilyen műtét... Mit gondol, én akartam így? Mégis, mit gondol, de tényleg??? Argh, na mindegy... Az a probléma, hogy nem ő az egyetlen, nap mint nap találkozom orvosok körében ezzel a kérdéssel.... Higgyék el, tényleg nem így akartam....

Mindenesetre most már nagyjából minden papír a kezemben van, kivéve a fogászat - mondta a főnővér, hogy ó, pedig azzal kellett volna kezdeni, majd szolidan rámosolyogtam 32 foggal, és belátta, hogy neeem, nem ez a rizikótényező...

Hazafelé beszéltem "mentorommal", Marika nénivel, aki már túl van egy ilyen műtéten. Tőle is rengeteg hasznos tanácsot kapok, amit ezúton is köszönök... :)